A Frankó ufológus szakcsoportja több külföldi titkosrendőrséggel kooperálva olyan iratok birtokába jutott amelyek választ adhatnak minden kérdésünkre, kiradírozhatunk minden fehér foltot az ufókutatás nagykönyvéből, végre miénk az igazság, az igazság, ami borzalmas és véres, kegyetlen, ámde izgalmas.

Halálos katasztrófa

1947 július 12-én éjjel fél 11-kor John Brendt farmer különös jelenségre lett figyelmes. Arra ébredt, hogy házát porig rombolta egy lezuhant földönkívüli űrjármű, meghaltak állatai és tönkrement minden mezőgazdasági gépe, odalett a családja, minden elpusztult körülötte. Csak ő volt és a fekete roncs, amiből kis szürke lények végtagjai potyogtak ki, experimentális szerkezetek alkatrészei borították a talajt, a fákról ugyancsak kis lények csüngtek, némelyik még életben volt és halkan nyöszörgött.

John azonnal riasztotta Russel M. Ford hadnagyot, aki az USAF leszerelt pilótája és régi ivócimborája volt. Ford azonnal odahajtott, és nekiállt biztosítani a terepet, közben a farmer értesítette a Nemzetbiztonsági Hivatalt és a légierőt.

A kiérkező katonák és tudósok nem hittek a szemüknek, többen összeestek a rémülettől és a kétségbeeséstől. Kiskatonákkal szedették össze a testrészeket és a hullákat, a sebészek pedig nekiláttak felboncolni a tetemeket. Az első metszés után a boncolást végző orvos megvakult és meghalt!

A hazugság ára

A különös események ezzel még nem értek véget, ugyanis a környéken, sőt egész Új-Mexikóban mindenki meghalt. Az amerikai kormány azonnal hírzárlatot rendelt el és speciális felszerelésű katonák illetve parafenomének segítségével eltüntették az összes nyomot. A kimentett roncsokat és hullákat egy közeli szigorúan titkos (top secret) légitámaszpontra szállították, ahol analizálták azokat. A halott idegeneket formalinban tartósították, az élőkkel pedig kegyetlen kísérleteket végeztek, elektrosokkal vallatták és kisméretű hegyes eszközökkel bökdösték őket. Rachel Demornay kutatófőorvos is részt vett a kísérletekben, ő így emlékszik vissza azokra a napokra: "Tudtuk, hogy az oroszok már fejlesztik az SMI-szkennert (ld. keretes írásunkat), így nem tétovázhattunk. Truman bedobott néhány félrevezető információt, de szorított bennünket az idő és kevesen voltunk. Mindenki ideges volt, gyűlöltük egymást. A feszültséget a kis védtelen idegenek kínzásával vezettük le, amit valóban élveztünk. Talán ez segített át azokon a nehéz napokon. Hálás vagyok érte az életnek, hogy ott lehettem. Az egyetlen esemény ami beárnyékolta a munkánkat az volt, amikor megszökött két jószág, de valószínűleg nem jutottak messzire és még azelőtt szétmarcangolták őket a dobbermanok hogy megsütötte volna őket az elektromos kerítés (nevet)."

Pedig dehogy! A birtokunkban lévő információk szerint nem találtak az idegenek halálára utaló nyomot a támaszpont őrei, ám a következményektől félve nem jelentették ezt szörnyű eseményt a vezetésnek. Kijutott volna a bázisról a két idegen?