Egyik nap elment a pékségbe. A virágárus bódéja mellett haladt el, mint mindig. Most is megnézte a kínálatot, mint mindig. Egyszerre megakadt a tekintete. Egy csodaszép fekete rózsa volt, amilyet még sohasem látott. Azonnal kiment a fejéből a pékség: megvette a rózsát. Otthon a konyhaasztalra tette egy gyönyörű vázába. Az egész családja álmélkodott: a rózsa szinte megbabonázta őket. Aztán este lefeküdtek aludni. Sűrű, sötét felhők takarták el az eget, süvített a szél. A paraszt felriadt álmából. Különös zajokat hallott. Elhessegetett a fejéből minden rossz gondolatot. Hisz csak a szél rázza az ágakat. Reggel bement a legkisebb lánya szobájába. A kislánynak át volt vágva a torka. Szép, szomorú temetést rendeztek a lánynak. S a gyász kifejezéseként a földműves egy szál fekete rózsát vett az idős nénitől, a virágosbódéban. Otthon egy fekete abroszra helyezte, az abroszt a konyhaasztalra tette. Este lefeküdtek aludni. Szép, csendes este volt. A paraszt éjjel megint furcsa neszelket hallott. Reggel bement a nagyobbik lánya szobájába. A lánynak el volt metszve a torka. Szép, szomorú temetés. A gyászt egy éjfekete rózsa fejezte ki a konyhaasztalon. Mikor a gazda reggel felkelt, holtan találta a feleségét maga mellett. Temetés. Este egy fekete rózsát tett a gyász jelképeként az éjjeliszekrényre. És egy kést a párnája alá. Tiszta volt az ég, a telihold fénye besütött az ablakon. A neszekre a paraszt kinyitotta a szemét. Egy kéz nyúlt ki a rózsából. A kézben egy tőr méretű tövis. Az ember nem tétovázott: egy mozdulattal levágta a kezet. Velőtrázó sikoly töltötte be a kis szobát. Süket csönd maradt utána. Reggel az ember a pékség felé tartott. A virágosbódé mellett haladt el, mint mindig... A virágárusnak hiányzott az egyik keze.